Édes Emma, drága Böbe

Szabó István 1989-es remekének a címe ez, amit én most kizárólag csak Emma kedvéért idéztem föl. Mert Emma, a csokoládé-labrador úgy, ahogy van: édes. Amint ránéz az ember, azonnal érzi azt a tiszta, kedves melegséget, ami ebből a kutyából árad. És persze okos is, de legfőképpen jó. Persze tudom én, hogy fals dolog morális tartalmú fogalmakat kapcsolni állatokhoz, de mégis megtesszük, mert otthonosabb, értelmesebb így a világ. Nincs jó béka meg rossz béka, béka van. De mégis, az egyik történetben a béka gonosz varangy, a másikban meg a jó királyfi ideiglenes állapota. Buck jó és becsületes, Spitz alattomos kutya. (Jack London: A vadon szava) Szóval automatikusan jónak vagy rosszabak minősítünk állatot, embert, bizonyos mesékben még növényeket is. És tudjuk, hogy valójában nekünk van igazunk, mert mi nem evolució-biológusok vagyunk, hanem történetmesélő emberek, és hát a világ történetei mi másról szólnának, mint a jó és a rossz harcáról, vagyis a jóról és a rosszról. Szóval: Emma jó kutya! 
Babóca már teljesen fölszabadult, megugatja a nagyokat és játszik a picikkel, úgymint Rumlikával és Mazsolával, aki ma érkezett. Dante továbbra is nagyon élénk, sokat bóklászik a kertben, akárcsak Nina és a border-testvérek, Kyle és River.
Ma Bogyóka tette föl a pontot az i-re, délután érkezett, volt nagy örvendezés! Tücsök is egészen belesimult a macskavári világba, itt van Brutus is és persze a háziak, Bajkál, Breki és Orez. Minyon délután pózolt egy bronzszoborral, a nappalit átragyogta az őszi fény, az ég kék volt: őszi kék.